Szigorították a jogsiszerzés feltételeit

Augusztus 15-én, azaz ma lépett hatályba a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló, módosított 24/2005. (IV. 24.) GKM rendelet. Egy kicsit szigorítottak a szabályokon, amelynek célja, hogy több gyakorlatot szerzett, rutinosabb autóvezetők kerüljenek az utakra.

A gyakorlati vizsgára bocsátás feltételeként csütörtöktől az előírt óraszámok mellett az egyes vizsgakategóriák esetében kötelező (kilométerben meghatározott) menettávolságokat is teljesíteni kell. Ez B kategória esetében a jelenleg alkalmazott 30 óra mellett 580 megtett kilométert jelent.

Annak érdekében, hogy a jogosítvány megszerzésére hajtók friss tudással vágjanak neki a gyakorlati képzésnek, az elméleti tanfolyam kezdetétől (az első előadás dátumától) számított maximum kilenc hónapon belül kell jelentkezni elméleti vizsgára, ugyanezen időponttól számított egy éven belül sikeres elméleti vizsgát kell tenni. A határidő elmulasztása esetén elméleti vizsgára csak a tanfolyam megismétlését követően lehet jelentkezni. Az érvényességre vonatkozó szabályt az október 1-jét követően indult tanfolyamok esetében kell alkalmazni.

Vezetői engedélyA motorosoknál a vizsgázó mentesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól, ha az előzőleg megszerzett motoros kategóriájától számított két éven belül jelentkezik az újabb motoros kategóriás vizsgára, és az előzőleg megszerzett motoros kategóriája esetében nem kapott mentességet. Változás továbbá, hogy aki két éven túl jelentkezik újabb motoros kategóriára, annak a motorkerékpárral megszerzett tapasztalata elismeréseként nem a teljes tanfolyamot, hanem – az adott kategóriától függően – meghatározott óraszámú, rövidített tanfolyamot kell teljesítenie. Aki viszont két éven túl szeretné a nagyobb teljesítményű motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyt megszerezni, annak az elméleti ismeretei felfrissítése érdekében három kötelező elméleti órát követően vizsgát kell tennie.

Egyszerűsödnek a képzésre történő beiratkozás feltételei. Mostantól nem szükséges az orvosi alkalmasság, illetve az alapfokú iskolai végzettség igazolása a képzésre történő felvételkor. Ezekről a tanulónak elegendő nyilatkoznia. Az elméleti vizsgáztatást érintő fontos változás, hogy kérelemre a hallássérült személy is tehet szóbeli vizsgát, amelyen a közlekedési hatóság által kirendelt, a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékében nyilvántartott jelnyelvi tolmács működik közre.

Sokan kértek bizonyos kategóriákban egyszerűsítést, így tulajdonképpen közkívánatra augusztus 15-től a korábban megkezdett „M” és „A korl.” kategóriás tanfolyamok kérelemre átválthatók „AM” kategóriára, illetve „A2” alkategóriára. Az átváltásig megszerzett vizsgák érvényesek maradnak, csak a hiányzó és még hátralévő vizsgákat kell teljesíteni a kategória, illetve alkategória megszerzéséhez.

Forrás: vezess.hu

x Széchenyi2020